2011 Marcius 19 , 17:45 Mircea St�nescu ÚJ EMBER KÉSZÜL

A „pite�ti-i jelenség”. Történelem és emlékezet I.

A pitesti börtönben zajló kísérlet elmélete szerint a kommunista rezsim ellenállóit kínzás és verés útján jó polgárokká lehet nevelni.

A Pite�ti-en alkalmazott átnevelési módszer el�zményének a suceavai börtönben meghonosított eljárásokat tekinthetjük. 1949. január 6. és 19. között Suceaván kísérelték meg a kommunista Romániában el�ször átnevelni a politikai fogvatartottakat.

Ez két szempontból fontos: egyrészt megmutatta, hogy lehetséges a rabok átnevelése, m�ködik a módszer, másrészt kitermelte azokat a kádereket, akik kés�bb részt vettek a pite�ti-i jelenségként elhíresült kísérletben. A programba beemelt elítéltek oda jutottak, hogy a kommunista párt szerkezeti felépítésének mintájára a börtönben létrehoztak egy saját szervezetet, a Kommunista Meggy�z�dés� Fogvatartottak Szervezetét.

A Belügyminisztérium 1949. március 9-én egy új átnevel�t küldött, egy Stâng� nev� fegy�r személyében és felszámolták a rabok szervezetét. A suceavai „els� generációs” átnevelési projekt abból állt, hogy a programban részt vev� rabok közösen tanulmányozták és elemezték az ideológiai könyvészetet, illetve információkkal látták el a kihallgató tiszteket a még le nem tartóztatott személyekr�l valamint a börtöntársak állapotáról, hangulatáról.

Még javában zajlott a suceavai projekt, amikor a programban eredményesen részt vev� rabok egy csoportját a Belügyminisztérium Eugen �urcanu vezetésével

Eugen �urcanu

a pite�ti-i börtönbe vezényelte azzal a küldetéssel, hogy megteremtsék egy új típusú átnevelési program feltételeit. Az újonnan érkezetteket az els� emelten található 11.

számú, úgynevezett „korrekciós” cellában helyezték el (olyan rabokat �riztek itt, akik nem tartoztak a rendszer els� számú ellenségei közé).

Az újonnan érkezettek hozzáláttak a rabokról szóló információk begy�jtéséhez és felvették a kapcsolatot a börtön vezetésével, hogy elkezdhessék a munkájukat. A börtönigazgatóság és az átnevelést kezdeményez� csoport közötti kapcsolatfelvételre 1949 nyarán került sor, Iosif Neme� belügyi ezredes látogatása során.

Június 7. és november 25. között a Belügyminisztérium megszigorította a börtönélet feltételeit: ez volt az új módszer életbe léptetésének els� fázisa. November 25-én pedig a Securitate és a Belügyminisztérium még egyszer leellen�rizte a program kezdeményez�it.

Az akció 1949. december 6-án vette kezdetét az els� emeleti „kórház cellában.” A „pite�ti-i átnevelési módszer” kidolgozásában és gyakorlatba ültetésben fontos szerepet játszott egy elítélt, Eugen �urcanu: a börtönben tanúsított odaadása azt az érzést keltette a vezet�ségben, hogy a módszerük m�ködik.

�urcanu a Ia�i-i Egyetem jogi karán tanult, 1946-ban lépett be a kommunista pártba, ahonnan még diplomataképz� tanfolyamra is elküldték. 1948-ban tartóztatták le és egy év múlva ítélték el, egy letartóztatott vádjai alapján. Az ok: �urcanu ifjú korában tagja volt a Legionárius Mozgalomnak. E tényt amúgy �urcanu megemlítette az életrajzában, a letartóztatásra "biztonsági okokból" került sor.

�urcanu 1948 �szén a suceavai börtönben bekerült egy átnevelési programba, amelyet egy másik elítélt, Alexandru Bogdanovici irányított. Bogdanovici el�z�leg a Legionárius Egyetemisták ia�i-i központjának volt a vezet�je.

�urcanu hosszú ideig abban reménykedett, hogy hamarosan szabadulhat, ezért az els� átnevelési projektbe konkrétan nem szállt be, csupán a folyóson �rködött, a börtönbesúgókat fedezte.

1949. január 6-án ítéletet hoztak a ia�i-i egyetemisták perében. �urcanut hét év „korrekciós” börtönbüntetésre ítélték. A fiatal, ambíciós, intelligens Eugen �urcanu arra törekedett, hogy minél hamarabb szabadulhasson (felesége és két éves kislánya várta), belépett az átnevelési programba, amelynek hamarosan átvette a vezetését is.

A pite�ti átnevelési módszer egyik f� jellemez�je az volt, hogy a

fogvatartottakat saját cellatársaik verték meg brutálisan, politikai koncepcióikat megmásítandó. Az átnevel� bizottság tagjai és azok segédjei (maguk is börtönlakók) által kiosztott rendszeres verésen túl a fogvatartottakat különböz� tornagyakorlatok elvégzésére kötelezték (guggolás, fekv�támasz) valamint arra, hogy napokat, éjszakákat töltsenek kényelmetlen pozíciókba kényszerítve.

A legkülönböz�bb módszerekkel kínozták és alázták meg �ket: békaugrásban kellett közlekedniük, órákon keresztül kellett mossák a padlót, kúszniuk, mászniuk kellett, a kezük használata nélkül kellett étkezzenek, székletet és vizeletet kellett fogyasztaniuk, egymással kellett verekedniük. A börtön�rök csak a leleplezés els� szakaszában vettek részt, ezután �k a terepet biztosították és csak széls�séges esetekben léptek közbe.

A bels� leleplezés során az elítéltet ara kényszerítették, hogy nevezze meg a saját és az általa ismert gyanús elemek által elkövetett börtön- és rendszerellenes magatartásformákat. Ebben a szakaszban csak a börtön területén belül „elkövetett” rendszerellenes cselekedeteket kellet megnevezni. Ezeket a cellatársak és az átnevel� el�tt nyilvánosan kellett felsorolni.

A cellatársaknak is részt kellett venniük ebben a folyamatban, kérdéseket kellett feltenniük az illet�nek. Ha úgy vélték, hogy a önleleplez� személy bármit is elhallgat vagy eltorzít, közbe kellett lépniük. Az átnevel�k ezzel kett�s célt követtek: egyrészt megpróbálták a lehet� legmélyebben megismerni a börtön bels� világát, illetve, hogy melyik rab, milyen mértékben vesz részt a börtön "társadalmi életében". A bels� leleplezés szóban történt. Az elítéltek csak kés�bb számoltak be írásban, akkor is csak a legfontosabb történésekr�l.

Ezek után következett a küls� leleplezés. Az elítéltek egy szappanból készült táblácskára t�vel bekarcolták azokat a börtönön kívüli történéseket, amelyekr�l a leleplezés folyamán beszélni kívántak, aztán jelentették az átnevel� tanács f�nökének. Ez kérdéseket tett fel, esetenként arra utasította �ket, hogy bizonyos kérdéseket gondoljanak át jobban.

Amikor a f�nök úgy értékelte, hogy eljött az id�, utasítást adott, hogy a leleplezéseket foglalják írásba. 1949. november 25. és december 26. között a leleplezéseket a börtön igazgatója Alexandru Dumitrescu valamint a börtön politikai referense (tisztje), Ioan Marina jelenlétében írták meg. Az els� id�szakban erre a börtön különböz� adminisztratív helyiségeiben került sor. 1950 január 19. után ezeket a szövegeket a négyes kórterem melletti egykori mosdóban írták meg, Eugen �urcanu, az átnevel� f�nök jelenlétében. Az elítélteknek közölniük kellett minden olyan információt, amelyet a rendszer felhasználhatott.

Íme néhány azokból a kérdésekb�l, amelyek érdekelték a Securitatet és a pártvezetést: legionárius szervezetek, államellenes szervezkedések, fegyver- és l�szerlerakatok, olyan személyek, akik segítenek az illegális határátkel�knek. A feloszlatott Nemzeti Parasztpárt tagjainak kapcsolatai, kémkedés (mindennem� kapcsolat Nyugattal), a gazdaság szabotálása (az államosítás ellen történ� megnyilvánulások), valuta, nemesfém, tiltott könyvek és iratok birtoklása, kommunistaellenes cselekedetek a háború során, párttagokra vonatkozó adatok.

Az elítéltek a fenti kérdéscsoportok alapján írták le a saját magukra és ismer�seikre vonatkozó leleplezéseiket. Ezeket az írásokat leleplezéseknek nevezték hivatalos formában is és a következ� mondattal kezd�dött:

„Alulírott ... bandita, a következ�ket nyilatkozom:”, ezek után következett maga a nyilatkozat szövege. A leleplezések nem sokban hasonlítottak azokhoz a nyilatkozatokhoz, amelyeket az elítéltek a Securitate el�tt tettek a kihallgatások során. Inkább információszolgáltató feljegyzésekként lehet kategorizálni �ket. Ezekben a börtönön kívüli eseményeket, információkat rögzítették.

A leleplezések hivatalosan a raboknak tett engedménynek számítottak. Ebb�l kifolyólag a raboknak kérelmezniük kellett, hogy megtehessék az ún. önleleplezésüket. Ez a gesztus a hatalmi ideológiával szemben történ� kapitulációjukat jelentette. A leleplez� szövegekben nem említették a tortúrákat, veréseket, maximum egy engedélyezett fanyelvezetben utalhatták rá, mint pl. „a konfliktus következtében”, a „viták következtében.”

Eugen �urcanu

Azt, hogy ki mennyire �szinte a nyilatkozataiban, �urcanu döntötte el. Utána szembesítették egymással a nyilatkozatokat meg a személyeket. Egy másik, �urcanu által használt módszer alapján az átnevelt rabok egykori cellaf�nökeit hallgatták ki. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy az elítéltek a teljes valóságot mondják, �urcanu gyakran addig verte �ket, amíg azok elkezdtek kitalált történeteket mesélni.

Ezeket aztán szembesítette a többi rab nyilatkozataival. Az átnevel� f�nök biztosította a programban résztvev� személyeket, hogy a nyilatkozataik nyomán nem kerül sor újabb perekre. Állítása szerint a leleplezés nem egy nyomozási eszköz, csupán egy eljárás, ami megnyitja az utat az átnevelés irányába.

Tehát mindez nem egy újabb kihallgatásként értelmezend�, hanem a megtérés, az áttérés egy szükséges el�készít� szakaszaként. Valójában, állították, az �szinteség fokmér�je, amely lehet�vé teszi az új doktrína befogadását. A küls� leleplezés folyamán az elítéltek arról tettek tanúbizonyságot, hogy szakítottak a múlttal.

A bels� leleplezés egy újabb szakaszában az elítéltnek bizonyítania kellett, hogy teljesen szakított a múlttal. Össze kellett állítania egy életrajzot. A teljes átalakulást bizonyítandó, az életrajznak nagyon sok negatív adatot kellett tartalmaznia az illet� személyr�l és közvetlen környezetér�l.

Míg a küls� leleplezés folyamán arra kényszeríttették �ket, hogy a valóságot mondják, a bels� leleplezés a fikciógyártás szakasza. Ez esetben nagyon sok valótlan dolgot kellett állítaniuk önmagukról pl: hogy �k és családtagjaik gonosztev�k, gyilkosok, elmebetegek. Mindezt nem csak elmondani kellett, hanem be is kellett ismerni.

A elítéltek, miután beismerték „rémtetteiket”, ezek függvényében kellett újraértelmezniük eddigi életüket. Az életrajzot a cellatársak és az átnevel� f�nök társaságában kellett megírni. Az életrajzi adatok elmesélésében részt vett az összes elítélt, akiknek kötelez� volt kérdéseket feltenniük, megcáfolniuk és vádolniuk minden egyes esetben, amikor az illet�r�l úgy gondolták, hogy egy kicsit is ragaszkodik a múltjához. A legönmarcangolóbb életrajz volt a legsikeresebb, a semleges hangvétel� életrajzot banditizmusként könyvelték el. A legsikerültebb életrajzokat egyfajta igazolás végett elküldték a Belügyminisztériumhoz. E szakasz után következett az ideológiai indoktrináció.

Azokat az elítélteket, akik túljutottak az el�z� átnevelési szakaszokon, ideológiai kiképzésben részesítették. Megbeszélték, megvitatták velük a kommunista ideológia alaptételeit. A küls� leleplezés fázisában az elítélt megírta az önleleplezését, a bels� leleplezés során az önéletrajzát és a következ� szakaszban, a leleplezés utáni szakaszban, elemeznie kellett saját fejl�dését.

Az átnevelés ezt a hármas dinamikát követte: az els� szakaszban a fogvatartott szakított a múltjával, a második szakasz meger�síti ezt, a harmadik szakaszban felvértez�dik ideológiai elmélettel, amely elvileg lezárja a folyamatot. Az els� szakaszban megsemmisítették az elítélt alapkoncepcióit, a másodikban újjáírták a múltját, a harmadikban megkapta a magyarázatot, hogy mindez miért is történt.

A sikeres átnevelés az úgynevezett korrekciós részlegen ért véget. 1950 nyarán

Pite�ti-en véget ért az els� csoportos program. Az elítéltek körülbelül kétharmada esett át az átnevelésen. Ezek után a hatalom úgy gondolta, hogy más börtönökre is kiterjeszti a módszert. Az átnevelésen átesett elítélteket más börtönökbe helyezték át (Brassó, Szamosújvár, Tîrgu Ocna és Ocnele Mari). Ezekben a börtönökben is több-kevesebb sikerrel zajlott az átnevelés. Annak ellenére, hogy próbálták a folyamatot egységesíteni, mindegyik börtönnek megvan a saját átnevelési története. A módszer 1950 márciusában Brassóban, majd 1951 áprilisában és szeptemberében a Bákói Aknavásáron is kudarcot vallott. Mircea St�nescu AZ ÉN SZÉTZÚZÁSA

A „pite�ti-i jelenség”. Történelem és emlékezet II.

A totális átnevelés során a tudat teljes megsemmisítését célozták meg; a kés�bbi önelemz� átnevelés során elégséges volt beismerni, hogy az illet� vétett a kommunista rendszer ellen.

pite�ti-i börtönben zajló kísérlet elmélete szerint a kommunista rezsim ellenállóit kínzás és verés útján jó polgárokká lehet nevelni. A módszer egyik f� jellemez�je az volt, hogy a fogvatartottakat saját cellatársaik verték meg brutálisan, politikai koncepcióikat megmásítandó. Az akció 1949. december 6-án vette kezdetét Pite�ti-en; az átnevelési módszer” kidolgozásában és gyakorlatba ültetésben fontos szerepet játszott egy elítélt, Eugen �urcanu.

Az ország más börtöneiben tapasztalt kudarcok ellenére, Pite�ti-en folytatódott az átnevelés, 1950-ben, április és szeptember között a földszinten lev� elítéltekkel,

1950 decemberét�l 1951 tavaszáig az alagsorban lev� munkaszolgálatra ítélt személyekkel.

1951. július 10-én egy Ion Simionescu nev� elítélt, aki átesett az átnevelésen, egy munkatáborban szándékosan elhagyta a tábor biztonsági kerítését azért, hogy az �rök lel�jék. Az � halálának köszönhet�en fény derült az átnevelés jelenségére, a Londoni Rádió tudomást szerzett arról, hogy Romániában kínozzák a politikai foglyokat. A temérdek kritika hatására a rendszer úgy döntött, hogy beszünteti az átnevelést. Ez a folyamat két szakaszban zajlott le. 1951 szeptemberében a pite�ti fogvatartottakat Szamosújvárra szállították, ahol még 1950-ben elkezd�dött az átnevelés. Szamosújváron pedig 1951. december 19-én leállították az átnevelési projektet. Az átnevel� program lebonyolításában résztvev� foglyokat Zsilávára szállították, ahol két éven keresztül a Securitate többször is kihallgatta �ket, amíg eldöntötték, hogy kiknek a nyakába varrják a felel�sséget.

Kiállítás a „pite�ti-i jelenségr�l”

A nyomozás során a hatóságok igyekeztek úgy beállítani az átnevelés-ügyet, mintha azt a Legionárius Mozgalom bebörtönzött tagjai szervezték volna meg abból a célból, hogy kompromittálják a népi demokratikus rendszert. A nyomozás során megvádolt 21 elítélt magára vállalta és elismerte a vádpontokat, ezzel

is bizonyítva a rendszernek, hogy az átnevelésnek voltak eredményei. Az átnevelés vezet�je, Eugen �urcanu látva, hogy semmi esélye nincs a menekülésre, nem ismerte be az ellene felhozott vádpontokat.

A börtön

Eugen �urcanu

Az átnevelésben érintett személyek pere 1954. szeptember 20. és november 10. között zajlott le Bukarestben. A hatóságok az elején úgy tervezték, hogy a tárgyalás, egyfajta példastatuálás végett, nyilvános lesz, azonban menetközben változott a forgatókönyv. A tárgyalásokat zárt ajtók mögött folytatták le, a közönséget mindössze a securitatés tisztek és azok feleségei alkották. A 22 átnevelt elítéltet (egyetlen kivétel Nicolae Cobâla� volt) gondosan a volt legionáriusok közül válogatták ki.

A védelemnek gyakorlatilag semmi szerepe nem volt, a véd� bírák is inkább vádolták az elítélteket. Az átnevelésen átesett rabok abban reménykedtek, ha elismerik b�nösségüket, megmenthetik b�rüket. Maga Eugen �urcanu is (eddig ismeretlen okokból) változtatott a kihallgatások során tanúsított magatartásán, elismerte „b�nösségét”.

Politikai b�nök elkövetésének vádjával a Katonai Bíróság az összes érintettet halálra ítélte. 1954. december 17-én a zsilávai börtönben 16 elítéltet végetek ki. A tizenhetediket 1955. június 22-én végezték ki. A börtönhivatalnokok közül b�nbakként Gheorghe Sucigant, Alexandru Dumitrescut, Tudor Sepeanut, Constantin Av�daneit és Viorel B�rbosut ítélték el külön perben, ezzel terelve el a figyelmet a pártvezet�k és a Securitate egyes vezet�i által elkövetett törvényszegésekr�l.

Romániában és nemzetközi szinten is kevés az átnevelésre vonatkozó elemz� munka. Többségük egyszer� pszichikai rombolásként tárgyalja, kevesebb figyelmet szentelve az akarat és meggy�z�dés átalakítására tett kísérleteknek. Az átnevelésen átesett személyekkel készült interjúk elemzése azonban azt mutatja, hogy a gondolkodásmód és érzésvilág megváltoztatására tett kísérletek gyakorta sikeresek és tartósak voltak. Az átnevelést pszichésen csak egy nagyon sz�k, az akciók perifériájára került csoport vészelte át. Ezt a jelenséget több tényez� is befolyásolhatta: az átnevelés tömeges jellege, az átnevelés körülményei, az átnevel�k viselkedése és az átneveltek ellenállása.

Az átnevelések során a tudat az �t ért agresszió hatására nagy nyomás alá került. Az esetek többségében a sorozatos sokkhatás eredményeként az illet� szétesik. Létezik azonban egy nehezen magyarázható jelenség is, amikor is a tudat visszazár, magába fordul, és egy bels� egyensúlyt teremt. Ezt nevezzük, többszörös tudatnak. Ezzel szemben, annak ellenére, hogy a fenti jelenség is az átnevel� leleplezés hatására alakul ki, az átnevelt tudat esetében a tudat

megsz�nik az átnevelés el�tti formában létezni, m�ködni. Ez esetben az ént szétzúzzák és az új ember modellben rakják össze. Az átneveltek nem képeznek egy homogén kategóriát. Három csoportot különböztethetünk meg:

a) az átnevelés káderei azon elítéltek közül kerültek ki, akik vezették a projektet, akik tagjai voltak a leleplez� bizottságoknak és részt vettek az átnevelés kádereinek járó képzésben;

b) az átnevel� tanácsok segít�i olyan elítéltek voltak, akik támogatták a

leleplez� bizottságokat és magát az átnevelést és olykor részt vettek azokban; c) az átlagos átneveltek, akik néha részt vettek mások átnevelésében, de nem

voltak a leleplez� és átnevel� bizottságok tagjai. A fenti osztályozásnak megfelel�en beszélhetünk továbbá er�s tudatról,

átlagos tudatról és ún. puha tudatról. Puha tudattal az ún. átlagos átneveltek rendelkeztek. Ezek a személyek ritkán vettek részt a különböz� átnevel� bizottságok munkájában, mások leleplezésében.

�k voltak a leleplezések hátvédjei. Az átnevelt tudat második kategóriája, az ún. átlagos tudat hordozói segítették az átnevel� bizottságokat. Gyakorta �rködtek, felügyeltek a leleplezés és átnevelésesek során. Egyfajta összeköt� szerepet játszottak az átnevel�k és az átneveltek között.

Az er�s tudat az átnevel�t jellemezte. Az átnevelés legmagasabb szint� terméke. �k alkották az átnevel� és a leleplez� bizottságokat. �k feleltek a többiek „megtérítéséért”. Ezek azok az elítéltek, akik a legtovább mentek az új hit érdekében, az ideológiai átnevelés el��rsei voltak.

A Belügyminisztérium ideológusainak kifejezésével élve, miután az elítélteket „megsemmisítették”, majd újra öntötték az „új ember” képében, ezen utóbbiak közül kerültek ki a legkeményebb elemek. Ez a típusú kategorizáció inkább funkcionális értelemben használható, hogy a rendszer milyen mértékben használta �ket az átnevelési folyamatban.

Az ’50-es évek átnevelési kísérlete összehasonlítható a hasonló belföldi és külföldi módszerekkel, eljárásokkal. 1960 és 1964 között a romániai börtönrendszerben egy új típusú átnevelést alkalmaztak.

El�ször Enyeden léptették életbe, majd 1962-t�l Boto�aniban és Szamosújváron. Az új módszer jellemz�i között már nem találjuk ott a verést és kínzást, annál inkább a nyomásgyakorlást és a szabadon engedés ígéretének kombinációját. A módszernek már nem

a teljes megsemmisítés volt a célja, hanem a semlegesítés, az ellenállás megtörése. Ez a módszer meglehet�sen jól m�ködött. A fogvatartottak zöme elítél� nyilatkozatott adott ki a régi pártjaikról és azok vezet�ir�l, amelyek közül néhányan maguk is részt vettek ezekben az akciókban. 1964-ben, az amnesztia idején néhány tucatra tehet� azok száma, akik megtagadták, hogy elítéljék saját múltjukat.

Az átnevelés sikerességében az is szerepet játszott, hogy az elítéltek többsége hosszú ideje volt börtönben (egyes legionárusok már 1941-t�l), semmiféle információval nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy mi történik a falakon kívül, és nem utolsó sorban az a remény, hogy a rendszer ténylegesen keresi a megbékélést a hajdani ellenségeivel. Az átnevelés eszköztárában megtalálható a politikai rend�rség összes módszere, technikája: elszigetelés, dezinformálás, befolyásolás, az illet� hajdani vezet�ir�l kialakított kép lerombolása. A totális átnevelés során a tudat teljes

megsemmisítését célozták meg; a kés�bbi önelemz� átnevelés során elégséges volt beismerni, hogy az illet� vétett a rendszer ellen.

A szovjetek korán rájöttek ara, hogy az átnevelés fokozatos, progresszív folyamatként kell, hogy megtörténjen, a román átnevel�k csak az átnevelés romániai „gyerekkora” után ébredtek rá mindezekre. Dokumentumokból rekonstruálható, hogy a Pite�ti-en lefolytatott átnevelés megkezdése el�tt a szovjetek figyelmeztették a román felet, hogy ne menjenek el túl messzire. A nagyon gyors személyiségváltás szerintük veszélyeztette a folyamat sikerességét.

Az átnevelés módszerét Makarenko dolgozta ki a húszas évek Szovjetuniójában. Kínában, akár csak Pite�ti-en, a totális átnevelés volt a kit�zött cél. A kínai hatóságok ugyanakkor nem mindig közölték ezt az elítéltekkel. Pl. a gondolkodás átalakításán átesett Pierre Sauvage katolikus lelkészt�l nem kérték, hogy vesse el hitét, „csupán azt”, hogy ne imádkozzon. Az átnevel�k tudták azt, ha megszüntetik a hit kifejez� eszközét, elsorvaszthatják azt. Az átnevelést hosszú folyamatként képzelték el, hogy a román terminológiát használva ne alakuljanak ki „mesterséges pszichológiai folyamatok.” Kína volt császárának, Pu Yinek az átnevelése 12 évet vett igénybe.

Az 1964-es amnesztia után a romániai kommunista rendszer, alkalmazkodva a változásokhoz, továbbra sem mondott le az ún. átnevel� módszerek alkalmazásáról. Ezek alkalmazásának az volt a célja, hogy megakadályozza az ellenzékiség kialakulását. Íme néhány módszer: figyelmeztetés (az illet�t behívatták a Milíciára vagy a Securitatéra és különböz� módszerekkel fenyegették); pozitív befolyásolás (a Securitate ügynökei, munkahelyi f�nökök vagy akár családtagok révén); az illet� környezetének felszámolása és elszigetelése (a veszélyesnek tartott személyek esetében, hogy ne befolyásolhassa a környezetét); a tevékenységek semlegesítése (a fent említett technikák kombinatív alkalmazása, hogy felszámoljanak egy ellenséges csoportosulást); ha mindezek m�ködésképtelennek bizonyultak, következett az internálás a pszichiátriára.

A Ceau�escu-korszakban els�sorban az egyént próbálták meg befolyásolni azzal a céllal, hogy ne alakulhassanak ki civil vagy politikai ellenzéki csoportosulások, és ha megalakultak, azonnal felszámolhassák azokat. A negyvenes, ötvenes évek agresszivitása után a hatalmi szerveknek már nem volt szükségük széls�ségesen durva eszközökre, a mérsékelt eszköztár is meghozta a kívánt eredményeket.

A kommunista nevelés, illetve átnevelés közös talajból táplálkozott. Az új ember megteremtésének eszközei voltak. Az el�bbi a személyiség kialakításáért felelt, az utóbbi pedig annak újraalakításáért. Az ideológia jellemz�je, hogy akár a tájfun, képes rombolni a centrumban is (a börtönök világában) és a periférián (a börtönön kívüli világban) is.

A romániai átnevelésr�l születet néhány leírás, elemzés 1989 el�tt és után is. Íme néhány a legfontosabbak közül:

• Dumitru Bacu: Pite�ti, centru de reeducare studen�easc�, Madrid, 1963. • Virgil Ierunca: Fenomenul Pite�ti. Paris. 1981. • Virgil Ierunca: Le phénomène concentrationnaire en Roumanie. Editura

Galimard, 1973. • Grigore Dumitrescu: Demascarea. 1978 la München. • Paul Goma, Patimile dup� Pite�ti. Editura Hachette, Paris, 1981.

Bibliografia: Mircea, S. (2011, March 19). A „pite�ti-i jelenség”. Történelem és emlékezet I.

In Transindex. Retrieved March 19, 2011, from http://itthon.transindex.ro/?cikk=13840; at 17:45

Mircea, S. (2011, March 19). A „pite�ti-i jelenség”. Történelem és emlékezet II.

In Transindex. Retrieved March 19, 2011, from http://itthon.transindex.ro/?cikk=13898; at 17:45